ANITA:

Egy gyilkost vársz,

és akit megölt;

a bátyád volt!

Ez adjon erőt!

Tagadd meg sorsát!

Kövesdt a fajtád!

Az ilyen mind

kötélre való!

Felejtsd el őt,

átkozott csaló!

Tagadd meg sorsát!

Kövesd a fajtád!

Az ilyen még

bajt hoz rád!

Gyűlölnöd kell!

Átkozd hát!

Szerelmet vársz,

de akit vársz,

nem lehet társ!

Mert ez ölt!

Ez tőled már

csak egyet akar!

Hát dobd el őt,

felejtsd el hamar!

Ha most is rá vársz,

az öncsalás!

Hogy tisztán láss,

az kell, Maria;

hogy tisztán láss!

MARIA:

Ó várj, Anita, várj!

Te másképp látsz!

Nem lehet így - nincs ez így!

Mást mond az ész - mást a szív!

Bár minden szó,

ellene szól;

nem hat rám,

bárhogy fáj,

Anita, értsd meg hát!

MARIA: ANITA:

Látom őt, Egy gyilkost látsz,

bennem él, és akit megölt,

örökké! a bátyád volt,

És így lesz már, ez adjon erőt!

amíg csak hív, Tagadd meg sorsát

amíg csak vár! kövesd a fajtád!

Nem számít már, Az ilyen még

mennyit ér, bajt hoz rád!

mennyi könny, Gyűlölnöd kell,

s mennyi vér, átkozd hát!

tapadt rá! Szerelmet vársz,

érzem én, de akit vársz,

minden jó nem lehet társ!

lehet még! Mert ez ölt,

Maria, embert ölt!

MARIA:

Óvárj, Anita, várj!

Muszáj, hogy megértsd;

a puszta szó, semmit sem ér,

nincs más, csak érzés!

Más sose kell,

csakis őt szeretem;

rossz, vagy jó,

ezt én döntöm el!

Egy érzés az úr,

mely mindent lángragyújt,

úgy jön el!

Mást sose hív,

bolond már ez a szív;

csakis egyszer szerethetsz így!

Egy érzés, egy vágy,

visz tűzön-vízen át,

bármi volt, bármi vár...

Hát így, csak így nézz ma énrám;

így védem őt és így él tovább

bennem már!

ANITA ÉS MARIA:

Egy érzés, egy vágy,

mely minden bűnt megvált;

és így lépsz tovább!...