I. Első felvonás

*Megjegyzés: Főleg a Madách színházas előadásanyagból lett elkészítve, de néhol felhasználtam a Győri Nemzeti Színházast és a Rock színházas anyagokat is. A szöveg természetesen nem 100%-an pontos, „apróbb” félre-hallások előfordulhatnak, helyek, nevek nem egyezhetnek.

Férfiak: Csak föl ne nézz, míg láncod húzva lépsz,

a föld, azt nézd, és kushadj míg csak élsz.

Férfi1: A nap már forr, itt lenn izzó pokol.

Férfiak: Csak föl ne nézz, még húsz év rabvason.

Férfi2: Nincs bűnöm, nincs, ó Jézus kell, hogy lásd

Férfiak: A föld, azt nézd, itt Jézus köp terád.

Férfi3: Ő vár, még vár, ő hű marad hozzám!

Férfiak: Csak föl ne nézz, mind elfeldtek már.

Férfi4: Ha kint leszek, nem ismer rám senki sem!

Férfiak: A föld, azt nézd, csak tűrj és meg ne állj.

Férfi: Még mennyi év, míg megvált a halál?

Férfiak: Csak föl ne nézz, hisz rab vagy míg csak élsz! A föld, azt nézd, míg sírodig elérsz!

Javert: 24601-es fegyenc hozzám. Időd letelt, itt az útiokmány. Tudod-e mi ez?

Valjean: Ez a szabadság!

Javert: Nem! Csak feltételesen vagy szabad, vigyázz. Bűnöd kísér.

Valjean: Egy bezúzott ablak!

Javert: Egy kirabolt ház!

Valjean: Kenyeret loptam csupán. A nővérem kisfia halálán volt, rávitt az ínség-

Javert: Rávisz újra majd, ameddig nem tanulsz törvényt.

Valjean: 19 év tanított meg rá, láncon...rabszolgaként.

Javert: 5 év a tettedért, a többi mert négyszer is megszöktél, 24601!

Valjean: A nevem Jean Valjean!

Javert: Az enyém Javert! El ne feledd míg élsz, sose feledjél, 24601!

Férfiak: Csak föl ne nézz, csak rab vagy míg csak élsz. A föld, azt nézd, míg sírodig elérsz...

Valjean: Szabad vagy hát, a föld megállt.

Szívd be a szél friss illatát!Tisztul az ég!

Most ébred minden. A kis patak, a régi íz.

Hány év tűnt el, homokban víz.

Sose feledd, mit vettek el! Ott lásd a bűnöst mindükben! Egy új nap vár,

indulj, hogy láss, hogy fogad majd az új világ?

Farmer: El kell, hogy menj! A béred mára jár még. Szedd össze hát a holmid, jobb ha

eltűnsz innét!

Valjean: Nekem félannyit adott, mint másnak de miért?

Ez aprópénz, több jár a munkámért!

Farmer: Azt hiszed, tán? Mást mond a börtönpapír!

Egy ilyen bűnözőnek nem jár teljes bér.

Valjean: Előttem zárva minden ház, újra csak rács, újra csak zár, újra csak lánc.

Bárhova vetne is a sors Kain-bélyeg rajtam messziről kiált.

Néznek rám és fél.. fél mind. 'Tűnj el, tűnj el innét!'

Fogadósnő: Nincs több szobánk, konyhánk már régen bezárt! Ha tudnék segítenék. Higgye meg nem rajtam áll.

Valjean: Előre fizetnék, a szalmán is megalszom én! Kutyát se űznének ki ilyen sötét estén!

Férfi: Pusztulj innét, a bot majd szót ért veled! A tisztes polgárok között nincsen helyed.

Valjean: Ez hát a jog az igazság: gyanakvás, gyűlölködés, vád szabad világ!

A börtönpapír ennyit ér, segít, hogy űzött vad legyél, szabad világ!

Kóbor eb! Fuss hát, míg bírsz! Míg élsz, csak ez vár rád!

Myriel: Jöjjön uram, hiszen fáradt! És ott itt kint hideg az éj.

Habár szegényes az asztal, amink van, az mind Öné.

Kortynyi bor üdítse testét. Friss a kenyér, egyék hát!

Lesz egy ágy, hol megpihenhet, feledve minden baját.

Valjean: Hagyta, hogy jóllakjam, ellátott mindennel.

Lám ez az ezüst kezemben kétannyit ér, mint amit

rabszolgaként kaptam munkámért... miért bízott így bennem?

Bolond a vénember, jótettéért jót várt! Én meg csak

játszottam a megtért báránykát! De most az éj leszáll,

kilépek ablakán. Itt az ezüst...és most futás!!

Gárdista1: Halljuk püspök urunk mit szól

Gárdista2: meghatja-e szép meséd?

Gárdista1: Szóval tőle kaptál szállást

Gárdista2: ahogy mondod, vendégként.

Mondd el milyen jó volt hozzád-vedd elő az ezüstjét!

Gárdista1: Azt mit nehéz sorsod szánva neked adott.

Myriel: Így történt. Így volt, jól mondtad, barátom. Aludtam, hogy elmentél,

Lám ezt itt feledted nálam, pedig ez is ajándék.

Ez az ember igazat mond, csendőr urak, hallhatták!

Kérem távozzanak békén, vigyék Isten áldását!

(Valjeanhoz) Emlékezz a percre, testvér!

Isten tervezte ezt így! Ez a drága ezüst segít, használd

úgy, hogy ember légy! Tanúm rá az összes mártír,

Krisztus vére és az Ég, lelked Istennek megvettem, méltó légy

hozzá, míg élsz.

Valjean: Mit tettem lásd, Istenem raboltam én!

Előbb a püspök úrtól, egyetlen jótevőmtől, ki hogyha

nem menekül, talán még le is ütöm. Ó, én veszett kutya,

kivet a föld és az ég-újra üldöznek majd és hová futnék,

most, hogy az életem válaszúthoz ért?

Van-e még remény, egy másik út? Az ami volt,

rég a bűnbe fúlt! Reménytelen harc volt egész életem,

vesztettem végül, csak egy szám lett nevem,

láncon tengődöm tetszhalottként. Minden bűnöm egy lopott

kenyér! És mégis egy ember elég... ki hozzám szólt, s lelkemhez ért,

hogy magam embernek érezzem, hisz bízott bennem, s úgy hívott: testvér.

Azt mondta lelkem Istené-de hát miért? Hisz köröttem és bennem már rég

nincsen más, csak gyűlölség.

Szemet szemért, ha kell! Szívem dermessze jég! Bennem így él a törvény!

Minden más eltűnt rég.

Ha tolvajt mond, rám börtön vár. Duplavas, korbács, kínzatás.

Helyettük szabadságot kínált. A szégyen úgy bánt, mintha kés járna át.

Azt mondta, Isten megbocsát. Honnét tudná?

Miféle fény vezérli Őt, hogy sorsom megfordíthatná?

És most rejts el, sötét éj! Vár a mély, a dús homály!

Lelkem tajtékzó örvény - túl a semmi korlátján.

Az a világ nem kell már, mely a tiéd, Jean Valjean.

Jean Valjean légy semmivé, most egy új élet vár rám.

Kórus: Mai nap végén öregebb lettél egy nappal,

Ez a legtöbb, mit elmondhatsz önmagadról.

Örök ínség, sötét gond,

És a nyomor, mely lehúz és megfolyt.

Hisz a holnap, ami vár,

Mire való?

Még egy nap, amit túlélj!

Mai nap végén öregebb lettél egy nappal,

És az ingeden átfúj a jéghideg szél,

(? Aki jól él, ide néz, ?)

Hisz a kölyköd kenyeret koldul,

Ha a fagyokkal ránk törő tél

Bőg és néz.

Fogy a remény, hogy túléld.

Ha a nap végén születik egyszer egy új nap.

És ha felkél a semmibe vész a sötét.

(? Ha a szélvész szakadék, ?)

(? Fogy a ..., hogy átlépd ?)

Az ősi jog az éhség

s pokoli lesz a fizetség,

(? amit számon kér a nép ?)

Ha a nap véget ér.

Itt a nap végén semmiért nem kaphatsz semmit.

Ha csak lógtok, a családnak nem jut kenyér.

Otthon kilenc gyerek sír,

És a gyereket etetni kell,

Bizony boldog, ki munkát kap még,

S jut neki ágy.

Vajon ki tudja meddig.

Ez a nőfaló hajcsár majd tüzet fúj ránk,

(? Mert a kis Fantine nem kapta meg, azon rág ?)

Hogyha Madlein úr tudná, hogy miket csinál,

Fantine bolond, ez most csak bosszúra vár.

Madlein túl jóhiszemű, itt a műhelyfőnök a császár,

Ha a Fantine ugratja őt, ráfizet majd,

Nézhet munka után.

Kórus: Mai nap végén fáradtan beállsz a sorba.

És a kezedbe nyomják a hitvány kis bért.

(? Ma még él a házi úr, ?)

(? … ?)

Hát csak dolgozz, amennyit bírsz.

Hát csak robotolj, ameddig bírod,

(? Mert így is elmúlt dél ?)

(? Még a nap véget ér. ?)

Ma újra egy levél az ártatlan szűznél.

Halljuk Fantine, most kitől jött hír.

Fantine, még küldj egy kis pénzt, a kislányod beteg,

És siess, mert orvosra kell.

(? 'Oszt mondd, mi közöd hozzá? )

Neked férjed van, otthonod, mi gondod hát?

Van-e köztetek olyan, ki nem titkol múltjából semmit sem,

Követ csak az vessen rám.

Add vissza! Add vissza!

Mért állnak így és bámulják?

Válasszák szét a két lányt!

Ez itt egy gyár és nem egy cirkusz.

Na gyerünk hölgyek! Elég már!

És most a polgármester szól,

És nem a gyártulajdonos.

Elvárom azt, hogy rend legyen!

Derítse ki, hogy mi történt!

No halljam hát, ki kezdte el?

(? ... téged csak Fantine a bűnös, ?)

Tudjuk, gyereke van, de azt nem mondja hol.

Ma egy férfiért neki, aki pénzt kér, de miből is futná,

Tá’n éjjelte kurválkodik, így telik rá.

Jó, ha tudja a főnök.

Igen, igaz, hogy leányként gyermeket szültem,

Mert az apja az elhagyott kegyetlenül.

És a kislány egy fogadósnál él most vidéken,

Annak kell pénz, mondd hát hol itt a bűn?

(? Hát csak kiderült nyakig van Fantinet a bajban. ?)

Aki bajban van, másra is bajt hozhat még.

Nekünk kenyerünk sincs elég,

Neki mézre is futja és vajra,

Hát csak gyorsan küldje el!

(? Mert még … a szajha. ?)

…

Ha a nap véget ér.

Láthattam vón a kis szukán,

Láthattam vón a pofáján,

Láthattam vón miféle nő ez!

No lám, a szende kis Fantine!

Ki olyan nagyra vót, hogy Ő bizony sosem 'ő' senkivel.

Mondhatom szép kis hazugság.

Játszod a kényes szűz leányt,

Éjjel a fél világ meghág.

(? ... csak hergel, de közbe meg másokkal hál. ?)

Lásd, az ilyen még más bajt is hozhatna ránk.-

Rúgja ki ezt a lányt! Rúgja ki ezt a lányt!

Hallottad lányom!

Menj, amerre látsz!

Fantine: Régen a férfiak szóltak hozzám.

Hangjuk lágy volt, bársony. És a szó úgy lángolt,

szerettem, s hittem vakon még. És az élet egy dal volt, rejtélyes,

édes dallam. Hova tűnt hát? Nincs már sehol...

Álmodtam én egy álmot rég, mikor még gyermekhittel éltem.

Hittem, a vágy örökké él, s hittem egy megbocsátó Istent.

Nem féltem senkitől sem én, csak álmok voltak, dal és játék...

Fizetni nem volt még miért. Az élet bőkezű volt, s gyöngéd.

De jött a tigrisléptű éj, sárga láng, egy éhes szempár. Álmom

karmok tépték szét, lelkem sírt gyalázatán.

Ott aludt karjaim közt ő, egy nyáron át oly jó volt hozzám.

Asszonnyá ő tett gyermekből, s hogy jött az ősz, már

messze járt.

Álmodom még, hogy visszatér, s úgy mint rég,

velem lesz mindig, Hazug az álom, bármily szép,

ő nem jön már, s hiánya pusztít.

Álmodtam én egy életről, de látom, már mit rejt a mélység.

Álmodtam én sok álmot rég, mindet az élet zúzta szét.

Jó szag, nő szag, hű, hogy csalogat,

leeresztem horgonyomat, illatos a part.

Bájos lányok, szagotok csodás,

Kedvem támadt döfkölődni, ficánkol a nyárs.

Fűtő vónék úgy szívd kicsikém!

Bájos lányok, itt a nagy fogás!

Ma éjjel még jól lakhattok, nosza uraság!

Bájos lányok, mind csak arra vár,

állva, ülve, hanyatt fekve, négykézláb akár,

(? Hanyatt döntve feljebb csap az ár ?)

Várj csak te lány, mi lóg a nyakadban ott?

Nem sokat ér, 20 frankért megkaphatná.

Négyért talán.

A lánc maga ötöt megér.

Legyen hát öt, látom, hogy sürgős az ügy.

Csak rajtad áll.

Ez mindenem.

Adod, vagy nem?

Adjon tízet!

Nincs több ötnél, családom van és élnünk kell.

Bájos lányok, éjji pillangók,

(? ..., egyszagúan, .... ?)

10 perc, 20 perc, ki mennyit kíván,

neked kicsit többe kerül, lassú vagy babám,

Ágy híján egy kapualj se rossz.

Szép hosszú haj. Szép hosszú, selymes és dús.

Ha eladnád, hét frankot kidobnék rá.

Had vágjam hát!

Ne bántson! Engedjen el!

Túl kevés tán? Legyen hát 10 frank az ár.

Gondold meg jól. Nincs másom már.

Jól gondold át!

Nincs másom már!

Fizetnem kell, 10 frank még tán, megment Cosette.

Bájos lányok!

(? Nincs ... , nincs szebb az utcán. ?)

(? Bájos... ?)

(? 300 vagy kinek… ?)

Bájos lányok! Bájos kicsi lányok! Bájos lányok! Bájos kicsi lá..! (? Minimális ... ?)

Nézz rám szép lány! Mond csak mire vársz. Nálam van a kapu kulcsa, nálad meg az ár.

(? 10 frank tündér, ami belefér. ?)

Na add a pénzt, az ott kinek tejel?

Szegény bolond, haját most adta el.

Egy kölyke van, a pénz tán arra kell.

A régi dal - Istenem - mért hagytak el?!

Hogy, s mint? Szép lány! Gyere szállj be hozzám!

Jöjj hát szép lány!

Gyere szivi! Ne sokat várj!

Te sem vagy különb ahhj nálunknál.

Az élet eldobott, ennyi az egész.

Jöjj hugocskám! Csak fekszünk, s dől a pénz.

Légy jó kislány! Tedd meg bármit kér!

Mutasd mid van! Lássuk, mennyit érsz?!

Ifjak, vének mind idetalál.

Patkány jön vagy rühes kandúr egyre megy anyám.

Csóró, gazdag, koldus vagy király,

Oly egyformák, gatya nélkül egyik se nagy szám,

(? .A csúfabb néha jobban is fizet ?)

Bájos lányok olcsón kaphatók.

Igényest is kiszolgálnak, mindenkihez jók.

Tiszt úr, hapták, csizmád le se vedd.

Eljátszhatsz egy lánnyal, aki nem mondhat nem-et.

Könnyű munka, ágyhoz jön a pénz.

Nem tudják, hogy beteg vagyok, honnét sejtenék,

Lázas testem ölelik, de lelkem halott rég.

Férfi: Kis újdonság, frissiben megkóstolnám!

Hadd nézzlek hát, miért vennék zsákbamacskát?

A szokott ár!

Ne félj, a bácsi nem bánt!

Fantine: egy ilyen nem kell, könyörgök, had menjek el!

Férfi: Ez tán egy trükk, hogy többet kérj!

Fantine: nem kell a pénz!

Férfi: arcátlan dög, ócska kis rongy, mit képzelsz, mondd?

Hisz az árut a boltban is szemügyre vesszük! Te kurva vagy, tűrnöd kell hát a mustrát!

Te kurva vagy, nem mondhatsz nemet egy úrnak, nem lehetsz finnyás,

se válogatós, máskor tartsd hát a pofád!

Fantine: Ha hozzám érsz, meghalsz! - te ocsmány féreg!

Senki sem kényszeríthet arra, hogy egy patkányt öleljek!

Férfi: Úgy éljek, megfizetsz te rongy, a patkány véred veszi még,

nem úszod meg most már a dolgot! Most rögvest feljelentlek én!

Életveszélyes testi sértésért!

Fantine: Jó uram! Ne jelentsen fel! Megteszem akármit kíván!

Férfi: Késő, már itt a rendőrség!

Javert: Halljam, gyorsan, mi is történt, kit és mit miért és hol?

Szóljon az ki bármit látott-Javert előtt válaszol!

Megint ez a szajhafészek, hiénák és viperák,

ez a tisztes úr itt vérzik, ki tette ezt halljam hát!

Férfi: Javert, képzelje, mi történt, jöttem épp a parkon át,

ez az őrült ringyó rámtört, éles körme belém vájt!

Javert: Ha lesz feljelentés uram, akkor bűnhődnie kell,

és hogy hány hónapig ül majd, azt a bíró dönti el.

Fantine: Van egy lányom, szegény gyermek, neki szüksége van rám.

Hogy ha börtönbe küld engem, uram, őrá halál vár!

Javert: Ezt a könnyes mesét hagyjuk, én rám nem hat nyavalygás!

Minden bukott nő ezt mondja, szót se többet, indulás!

(A férfihoz) Szép munkát, jutalmát Isten megadja, meglásd!

Fantine: Cosette!

Valjean: Egy percig várjon még Javert! Amit a nő mond, elhiszem.

Javert: Polgármester úr!

Valjean: Eresszék el, börtön helyett kórházba vigyék inkább őt!

Javert: Miért hagyná futni?

Fantine: Istenem!

Valjean: Ha nincs anyja, a gyermek elpusztul.

(Fantine-hoz) Magát én ismerem. Segítek hát, ne féljen!

Nem bánthatják, már nem. Mi történt? Mondja el!

Fantine: Gúnyolhat jó uram, nem fáj. Hisz büszkeségem messze már!

A műhelyfőnök utcára tett... Ön hagyta ezt, nem segített.

Nem tettem rosszat én.

Valjean: hogyan is tűrhettem?

Fantine: Kislányom, félek, elvész!

Valjean: Lelke ártatlanul.

Fantine: Ha Isten jó ott fenn.

Valjean: Ó! Ha ezt tudom ott!

Fantine: Csak engem pusztít el.

Valjean: Hát itt a jel, a küldetésem ez!

Valjean: És bármi lesz az ár!

Javert: Polgármester úr!

Valjean: Nem térek ki már!

Javert: Polgármester úr!

Megteszem, mit vár!

(Kintről) : Odanézz! Felborult egy szekér!

Tömeg: Nézzétek! Nézzétek! Az öreg fuvaros!

Ne mozdítsd! Ne menj közel, mert tovább dől még!

Pont a tengely ment rá! Ó, a szerencsétlen!

Ne is nézd! Fordulj el! Itt már nincs segítség. Itt már nincs segítség!

Valjean: Jöjjön valaki, talán még megmenthetnénk!

Segítsenek, a szekeret emeljék fel!

Tömeg: Önre is rádől, Madlein úr! Itt a csoda se segíthet már!

Az öregnek befellegzett, hagyja szegényt!

Fuvaros: Polgármester, ön mentett meg, Isten küldte,

maga egy szent!

Valjean: Vigyék!

Javert: Nem hiszek én a saját szememnek se.

Tisztes korát, cáfolja vasereje! De rémlik már,

hol láttam ilyen erőt! Egy szökött rab, Toulounból

elengedtük, feltételes szabadság volt. Nyomaveszett.

Valjean: Miért hallgat el, fejezze be!

Javert: Én csak egy embert ismertem, aki erre

képes volt, az a fegyenc, kiről szóltam,

tíz éven át bujdokolt. De mert

örökké nem bújhat, végül őt is megcsípték.

Éppen most fogták el újból, ma áll bíróság elé.

Persze tagadja kilétét, mert így visszaeső már,

De most holtig börtön várja, a jó öreg Jean Valjeant!

Valjean: Azt mondja, elfogtak egy embert, aki tagadja a szökött fegyenc múltját.

És ha a bíróság most elítéli, mindhalálig vonszolhatja láncát.

Nézzen rám, Javert, talán ha mégis én volnék.

Javert: Azt a tolvajt felismertem, űztem annyi éven át, van egy

közvetlen bizonyság, ott a billog mellkasán.

Meghajlik, megtörjük, ezúttal nem menekül!

Valjean: Azt mondja, ráismert, nem tudom, hogy történt.

/ Sejti, hogy ki vagyok, láttam a szemén./

Az, kit ott elfogtak, ő az én szerencsém!

Szánalmas nyomorult, miért is menteném?

Sokévnyi harc után elbukni semmiért!

Ha beszélnék, rám börtön vár! Ha veszni hagynám, az ég sújt rám!

Száznál több munkásnak Madlein s a gyára a kenyéradó.

Ha Madlein úr nincs, akkor gyár sincs, a munkás, mint földönfutó.

Ha beszélnék, rám börtön vár. Ha veszni hagynám, az ég sújt rám.

Én vagy ő? Kérdeném, de nem jön válasz senkitől.

Szenvedésre ítélni őt nincs erőm.

Hisz ártatlan és mit sem ért, ha elítélik bűnömért,

Én vagy ő? De hogy tudnék úgy élni szabadon?

Megtagadva mindent a múltamból?

A múltamból, mely helyettem,

egy másik embert pusztít el. Élhetnék - de hogy

nézhetnék szembe bárkivel, s hogy számolnék el a lelkemmel?

A lelkemmel, mit Istennek egy hű szolgája rég megvet.

Ki nyomoromban remény volt, s most újra fordít sorsomon.

Ő vagy én? Csakis én, én Jean Valjean!

Hát így Javert, hogy boldog légy, s ha jössz,

csak szólíts úgy, mint rég! Állj elém! 24-6-0-1!

Tudja, hogy hol talál meg!

Fantine: Cosette! Jaj! Meg ne fázz!

Cosette! Bújj ágyba gyorsan!

Holnap is játszhatsz majd.

Az éj leszáll hamar.

Jöjj Cosette! Ott kinn a fény oly halvány.

Látni már a Hold jéghideg arcát.

Bújj hozzám, ne félj, a lázam elmúlt!

Jöjj, melengess meg! Odakint is oly hűvösre fordult.

Nő az éj. Egy nap meghal oly némán.

Süvít a szél, a tél üzen vad hangján.

Az éj sötétjén, egy más sötétség les ránk.

Majd éneklek, míg elalszol, hogy elűzzem homályát.

Valjean: Ó Fantine! Időnk már oly kevés.

Esküszöm, mit kértél megteszem.

Fantine: Jó uram, nézd! Most játszik, s boldog már.

Valjean: Pihenj hát! Nyugodj meg, kedvesem!

Fantine: Ó, Cosette!

Valjean: Én óvom őt, míg élek!

Fantine: Mentse meg!

Valjean: Ő boldog lesz, ígérem!

Fantine: Érzem én, az Úr küldte Önt hozzám.

Valjean: Már soha senki nem bánthatja Cosettet ne féljen!

Fantine: Fogja kezem! Az éj leszállt. Ó, úgy fázom!

Valjean: Itt vagyok melletted.

Fantine: Óvja őt - Cosettet - Önre bízom.

Valjean: Bármi lesz, megvédem!

Fantine: Várjon még, csak még, amíg elalszom.

És Cosette-nek majd mondja meg, hogy mindenem csak Ő.

Javert: Valjean! Vagy tán: Jó polgármester úr!

Monsieur Madlein! Az álarc hát lehullt.

Valjean: Hallgasson meg, mielőtt szól Javert.

Mielőtt láncra ver egy rabszolgát.

Mutassa meg, hogy van Önben emberség.

Ez a nő rám bízta a gyermekét,

meg kell, hogy mentsem őt a nyomortól.

Engedjen el, csak három napra még!

Visszajövök, esköszöm rá!

Higgyen nekem!

Javert: Te megőrültél!

Üldöztelek, éveken át. Egy bűnöző vagy, semmi más.

A bűn visszatér.

Javert: Egy bűnöző, az nem lesz más,

egy gazfickó sosem lesz más, nem, 24-6-0-1.

Számomra a törvény szent! Nincs két törvény, mennünk kell 24-6-0-1.

Megvan még a régi szívem, te Jean Valjean vagy, semmit más.

(?... önmagát ?)

(? ha bűnös persze… ?)

bűnben szültek mindünket,

de rajtunk áll a választás

Tudod-e honnan jött Javert?

Börtön mélyén születtem.

Nyomorban, mint annyi más.

Csak rajtunk áll a válsztás.

(Közben Javert-el egyszerre Valjean:) Már nem számít, hogy minek vél,

muszáj, hogy menjek, hisz esküm él,

nem tudsz semmit a múltamról,

(? ... ?)

(? boldog lesz, ha holtan lát ?)

(? De boldog lesz, ha holtan lát ?)

De addig még megteszem, mi rám vár

Tűzzel játszik épp Javert,

izmos még a két kezem.

Most már van mit vesztenem,

még nincsen rajtam a lánc.

El hát utamból, Javert!

vagy elsöpröm egy ütéssel!

nem félek, hogy megöljön,

hát mért kényszerít rá?

Valjean: Most újra megesküszöm én,

Javert: Nem lesz hely, hol fölnevelnéd

Valjean: felnevelem, a gyermekét

Javert: nyomában járok, bárhol él,

Valjean: megadok néki mindent én

Valjean-Javert: Számomra már élet, halál.

Cosette: Van valahol egy szép kis vár,

álmomban nékem, ott oly jó!

Nincsen ott söprű, nincs padló,

tiszta ott minden, mint a hó!

Van szoba ott, teli játékkal,

száz kisfiú és száz kislány!

Senki se szól ott durván rám,

csöndes az én kis váracskám.

Él ott egy hölgy, ki minden este álomba ringat, énekel.

Oly szép a hangja és oly finom, ha szól:

"Cosette, én szeretlek nagyon!"

Van valahol egy boldog hely,

messze világló fényesség.

Ott soha senki nem sírt még.

Bárcsak örökké ott élnék!

Cosette: Baj lesz. Azt hiszem, őt hallom.

Megszíd, mert nem söpörtem össze.

Rég a padlót kéne súrolnom.

Ő az! Jaj! Az asszonyom!

T-né: Itt vagy hát?! A kishölgy személyesen.

Na, látom: sürög-forog, akár egy kisangyal.

Csak egyszer jöjjek rá, hogy becsapsz, no akkor véged van.

10 rohadt frankot küld az anyád, de 10 frankból mi jut?

A vödröt fogd, tündérkönny-kisasszonykám,

Futás a kúthoz, fogytán van a víz.

Bárcsak a lábamat törtem volna el, mielőtt a házunkba befogadtalak.

Te az anyádnak lánya vagy, mocskos kis dög.

Éponine, gyere csak Éponine, had látlak, milyen jól fest rajtad ez a kis kék kalap.

Vannak kislányok, akik még tudják, hogy mikor és mit illik, Istennek hála te ilyen vagy.

Kit vársz, Cosette?! Lódulj, te bőgő majom! Megmondtam, hozzál friss vizet a forrásból.

Cosette: Kérem ne küldjön, félnék én. Kinn a sötétben elvesznék.

T-né: Nincs kifogás! Indulj, míg szépen mondom! Ne mondjam kétszer ugyan azt!

De nagyon vigyázz! Nyitás!

Hello! Öreg csont.

Hozz egy teli demizsont. Legyen tüzes az a bor.

Zutty, csak igyál és ha vizes a pohár, mint a jó Thenardier-é.

…

Siess fogadós!

Rémes, hogy züllik ez a hely, mégis mindig ide jársz!

A jó Thenardier bizony háborús hős,

Waterloo-t is megjárta már,

Igaz késett kicsit, csak a csata után,

Késő éjjel ért oda.

A halottak között, bátran ügyködött,

kizsebelt pár angolt, míg a hajnal jött.

Egy hadvezér se nyert, annyit ott, mint Ő.

Az én bandám egy korhely, kocsma nép

Sok böfögő , bús, bamba mocsadék

Sok trampli, kurafi, svihák-zsivány.

Mint turbékoló galambok, úgy szállnak hozzám.

Fizet a sok dalos madár.

Ez a pár mócsing, amit ragunak nevez, már a disznónak se jó.

A bor csupa víz, úgy adja, hogy Rajnai, tán a víz onnét való.

Hé! Te kocsmáros! Hol az a csibész?! Lökj ide egy sört!

A hölgyeknek egy Jin-t!

Egyet még, mert az apjuk …

Bon jour! Monsieur!

Tiszteljen meg!

Ha szállást keres,

Itt a legjobbra lelt.

A többi mind,

Züllött csehó,

Ripők a gazda,

Bugris csaló.

Ám akit itt lát,

A Tisztesség Szobrát,

A vaterloo-i hőst

Mért is érné vád?

Nézd a ház urát!

Tudja, mi dukál.

Bájolog és gazsulál

A vén patkány.

A kuncsaft, hogyha fád,

Pajzán adomát,

Százat mond, úgy villog,

Mint egy bonviván.

Lógó orrú korhelyekkel,

Záróráig iddogál,

Ki venné így észre,

Hogy hangyányival drágább minden ár.

Nézd a ház urát!

Filkók közt az ászt,

Gyöngéi a pénzzel tömött

Bukszácskák.

Vizezi a bort,

Titkon markecol.

Egy hóhányó, egy himpellér,

Egy imposztor.

Melegszem a csürhe keblén,

Puszipajtás szesztestvér.

De néznek majd a végén,

Jézus, ha a vérük veszem én.

Nézd a ház urát,

A róka mosolyát,

A retkes körmű

Ragadozó tíz ujját.

Úgy bókol, mint egy gróf,

Könnyed filozóf,

Háromlábú lóról

Lelop négy patkót.

Lumpok között bandafőnök,

Egy haver, aki mindig víg,

De dughatják a pénzük,

Jézus, úgyis megkopasztom mind.

Jöjjön, Monsieur!

A poggyászt viszem!

Dőljön le szépen, kényelmesen!

Jó súlyos pakk,

Egy tonna tán,

Na könnyítünk majd,

A pénztárcáján.

Itt a libuskák,

Tollát lefosztják,

Egy porcogójuk sincs,

Amit meghagynánk.

Mit rejt a fedő?

Ízre dermesztő.

A háromheti maradék itt

Frissen fő.

Egy lódög veséjét,

A kandúr heréjét,

Ledarálom fincsi

Házikolbászként.

A nászlakosztály

Folyton foglalt,

Óránként jön

Egy-egy pár.

A hatósági árhoz

Épp csak egy kis plusz,

Ami még jár.

A kecses poloskák,

A csótányok karát,

Műélvezni

Pénzbe kerül mostanság.

Itt egy szeletkét,

Ott egy falatkát,

Lecsalni vagy hozzácsapni

Van munkánk.

Hizlalni a számlák végét,

Tudok egy-két trükköcskét,

De bármennyit is csórnék,

Elfolyik a lóvénk,

Jézus nekem semmi sem elég.

Nézd a ház urát,

A róka mosolyát,

A retkes körmű

Ragadozó tíz ujját.

Úgy bókol, mint egy gróf,

Könnyed filozóf,

Háromlábú lóról

Lelop négy patkót.

Lumpok között bandafőnök,

Verebek közt sasfiók,

Meddig kell szagolnom,

Jézus, ezt a csordányi tinót.

Madame Thenardier:

Álmodtam én egy szőke hercegről,

/Ez én vagyok/

És aztán meg is jelent

Lochness-ből a szörny.

/Tessék?/

Nézd a ház urát,

Nézd a disznaját!

/Hogy?!/

A budigróf, a filozóf

Egy nagy szarzsák.

/A zsákok kikérem./

Bármit kieszel,

Egy igazi Voltaire.

Csődtömeg az ágyban,

Viszont gyakran ver.

/Aha!/

Kegyetlen csapás a sorstól,

Egy ilyen púp a hátamon,

/Hát nem édes?/

Hányok, ha csak látom,

Isten úgyse, fenékbe rúgom!

Nézd a ház urát!

/Így néz ki egy úr?/

Egy gavallér, egy bonviván,

/Rosszul vagyok./

Bókol, mint egy gróf,

Könnyed filozóf,

Iszik, mit egy gödény,

S mint egy szarka, lop.

Köszöntse most minden vendég,

A kocsmárost és hű nejét.

Vendégem az egész ház!

/Vendéged egy jó nagy frász!/

Poharat a kézbe!

Éltesse az Úr a ház urát!

Valjean: Ne félj! Ne tarts tőlem gyermek!

Hol laksz? Áruld el nekem.

Mondd kicsi lányom, hogy hívnak?

Cosette: Nevem Cosette.

Valjean: Az erdő mélyén leltem rá,

Ott reszketett a sötétben, a csöppnyi kislány.

Eljöttem Cosette-ért, a költségüket tartásáért máris odaadnám,

Fizetek, amit kell, tüstént, és Cosette jön velem.

Ez hát a sorsom mostantól!

Oly vakon éltem eddig, s konokul, nem láttam mások ínségét,

Nem jutott lelkemig a jajszó. Fantine elpihent szegény.

Léte, szenvedése elmúlt - és most én állok helyén.

Ő az én szavammal szól. És mostantól örökkön át.

T-né: Nyújtsa a kabátját, uram!

Valjean: Cosette már mellettem lesz mindig.

T: De nagyon jó, hogy eljött!

Valjean: Fantine oly boldog most, ha lát.

T-né: Tesék egy szék!

Valjean: Cosette ma apjára talált.

Thenardier-ék: Mit tegyünk,

oly nehéz,

kincset eldobni, ki oly merész?

Drágakő, egy fényes gyöngy,

ékes, rubintos,

cukros kis hölgy!

Ócska pénz, mit jelent?

Mit sem ér, hogyha elmegy Colette!

/Cosette!/

Jó Fantine,

szólj - ott fenn,

mondd, hogy jól bántunk

csöppségeddel!

A sercli mind,

a sok szaftos csont,

inkább koplaltunk,

de mind övé volt!

Hozzánk nőtt

M'sieur!

Valjean: Uram, e jóság megható...

ez enyhít tán a fájdalmán...

Nos hát szaftos "csontokról", ne essék szó!

Az alku áll, ha Önnek is jó!

Thenardierné: Így ránézvést,

épp elég, de plusz még ott volt

a sok betegség!

A kis poronty,

sokba volt,

orvos, gyógyszer,

jaj hányszor volt gond!

Mégis mind,

kipöngettük,

így vitt nyomorba

áldott szívünk!

Thenardier: Még egy szót, kínos bár,

Van sok elfajzott, rossz ember ám!

Thenardierné: Édes úr, vallja meg!

Nem árulásra kerül-e csöpp lány gyerek?

Valjean: Szót se már! Itt a pénz!

Másfél ezer - a jó szívükért!

Jöjj Cosette, búcsúzz el,

menjünk, akad tán kedvesebb hely!

Könnyük sincs Cosette-ért,

nem lesz nehéz, hogy elfeledjék!

Jöjj, Cosette! Jöjj, kicsim!

Mától, kislányom, így lesz ez, így.

Ott hol én, ott élsz majd.

Cosette: Lesz-e ott sok gyerek, fényes, nagy vár?

Valjean: Lesz Cosette! Lesz, meglásd!

Lesz majd otthonod, s lesz új ruhád!

Csak nézd, ott lent!

A koldust lábadnál.

Csak nézd, és szánd!

Légy irgalmas hozzá!

Csak nézd, itt lenn a tenger szenvedést.

Csak nézd, itt lenn, és adj egy pár fillért.

Gavroche-nak hívnak, úgy nézz rám,

ez itt a bandám, nem nagy szám

terített asztal nem vár ránk,

nem mondhatnám, hogy dúskálnánk,

az utca nevelt fel, Párizs utcája a nyomortanyánk a St. Michael

Koldus tarisznyánk száraz morzsáin elvásik fogunk, de élnünk kell.

Semmink sincs. Láncunk sincs. Állj mellénk! Kövess hát!

Csak nézd, itt lent, a tenger szenvedést!

Csak nézd itt lent, és adj egy pár fillért.

Tűnj a …-ról! Mit képzelsz te lány? Zöldfülű kis taknyos hát még van mit tanuljál.

Kussolj vén bagoly, ocsmány boszorkány!

Énbennem még minden férfi örömet talál.

Én meg kis babám, ….

Hagyd az öreglányt! Rá se ránts …

Ez már csak egy roncs, de egykor ő is itt strichelt.

Meddig tarthat még? Ki adhat reményt?

Jönni kell a változásnak, meglásd eljön még. Eljön majd.

Hol vannak most a nagyjaink? Ő értük ott lám egy se szól.

Lamarque csupán az egyetlen, ő beszél csak a nyomorról.

A gyereknek a …, meddig kapja még?

…

Segíts hát, könyörülj, segíts hát, könyörülj!

Lamarque beteg és gyöngül már. Egy hét, és meghal, úgy mondják.

Mikor jön el a mi napunk? A harag napja, mikor a nép ítél?

Mikor a disznók között rendet vág? S felépül minden barikád?

Figyeld a vén, Thenardier-t, egész családja bűnöző.

Bordélya volt itt nem rég még. Nagyobb gazember nincs, mint ő.

Egy csapatnyi csibész mindig vele tart, lánya is bent van mindenben.

Ő, Éponine, ki nem fél semmitől, semmije sincs, hát mért féljen.

Így vagy úgy, oly mindegy, élnünk kell! Élnünk kell!

Csak nézd, ott lent a tenger szenvedést, csak nézd, itt lent és adj egy pár fillért.

Induljatok! A terv szerint. … S te ott…, a zsarut lesd! Éponine …-al vigyázz. Te itt állj elől, ha intek csak bőgj!

Itt a diák a szomszédból, ez is pont most jön, a legjobbkor.

Éponine máris ott lohol, mit vársz egy szerelmes libától.

Hé, Éponine mondd mi újság, hol csavarogtál, mondjad hát?

Ha akar hát mindig megtalál. Csak nehogy egy csendőr leljen rád.

Hű mennyi sok szép színes könyv, lehetnék diák, én is tán?

Ne ítéljen a külsőmből, sok mindent tudok, úgy biz ám!

Arról mit te tudsz szegény lány, nem írtak sajnos könyvet még,

Tetszik a haja, hogy így megnőtt. Tetszik, hogy tréfálsz, gúnyolj még!

Semmit se lát, semmit sem ért. Itt az öreg, helyedre menj!

Jön egy zsaru. Azt lesd! Mennie kell, de Éponine! Baj lesz, ha itt marad.

Ez nem tréfa már! Jobb, ha megy tovább. Ki ez az úr? Menjen már el!

Mit keres itt? Hé! Ép… Bocsásson meg, hisz véletlen volt.

Édes úr, nézzen szét, nézze kisdedünk kehes testét. Életét mentené, némi aprópénz,

falás kenyér. Lám csak, lám! Őrület, kicsi a világ, én rád ismerek. Az én fajtám, nem felejt, te vagy, ki lenyúlta Cosette-ünket. Mit csinál? Megőrült? Hagyjon uram, én nem ismerem! Nem ismeri fel az öreg fegyenc a fegyencet?

Itt a rendőrség! Hé! Futás, ott jön Javert! Újra hát verekedés! Micsoda mocsok egy nép. Bizony egy ilyen helyen, akármi megtörténhet. Akármi megtörténhet, dögevők, férgek ezek. Ez a néhány csúszómászó, kibújt hát a föld alól. Ezt az ocsmány, züllött bandát, végleg el kell taposnom! Ez itt a főkolompos, ismerem régóta jól, börtönben rohad el majd, ön lesz a tanú uram. Hová tűnt, miért futott el, most aztán hol keressem? Inkább őt kéne megcsípni. Minket bármikor elér. De e tisztes polgár mellén billog nyomát láttam én. Lám, egy rég szabadult fegyenc, de ha az, hát mitől fél? Attól tán, hogy felismerném azt a számot a mellén? És a lány, ki vele volt itt, ő is eltűnt, sejtem már, talán ő az, őt kerestem, igen ő az. Jean Valjean!

Most, hogy áldozat már nincsen, Javert úr már elenged, pontos információmért, nem is volna túl nagy kegy.

Fusson hát az öreg fegyenc, most már nem vesztem nyomát, tűnjön el e szemét népség, tisztítsák meg az utcát!

Künn, éjnek sötétjén,

Egy űzött vad bujkál,

Vonszolva terhét,

Terhét, a bűnt,

Isten a tanúm, hogy

Amíg csak él,

Űzöm, hajszolom Őt,

Űzöm, hajszolom én,

Cinkosa bár minden árny,

Nem rejtőzhet már soká,

Mert mindaz, ki így él,

Bűnhődik végül,

Útjuk nincs tovább.

Rájuk az vár, mi

Luciferre várt,

A tűz, a láng.

Fény, hűvös, tiszta fény, -

Milliárd csillag,

Virrasztó őrség.

A rend és a fény,

Ő bennük testesül,

A végtelen Ég,

Éji őrjáratán.

Most és örökkön át.

Útjuk a megszabott út,

Céljuk az elrendelt cél.

Ez évszakról évszakra így lesz mindig.

Míg csak Nap lesz és Éj.

S ha egy lehull,

Így emészti el a tűz, a láng.

Mert így kell legyen,

Így szól a törvény,

S bennem így él az igazság.

A bűnön vett szabadságért

A bűn az túl nagy ár.

Nem nyugszom többé,

Nincs addig békém,

Míg nincs rajt a lánc.

Halljátok csillagok!

Míg lát, rab lesz még!

Csillagfény vezess hát!

Ez a felfújt képű szaglász köztünk szólva nem nagy szám. Ez az én színházam szép lány, itt a műsor meg nem áll. Hívd Gavroche-t, ha bajban vagy, énrám mindig számíthatsz, minden sarkon rám bukkansz. Cosette! Most már emlékszem! Cosette! Ez hogy lehet? A két kis gyerek felnőtt, és belőlem mi lett? Nagy ég! Micsoda cirkusz? Az a lány ki lehetett? Jó vicc, olcsón megúsztuk. A szemét zsaru dühöngtek. Éponine! Mondd, ki az a lány? Egy szép lány, van még sok ilyen. Éponine, kérlek keresd meg! Mit adsz cserébe? Amit kérsz. Szenvedélytől lángol arca - mit lát bennem, mondja csak?! Ilyennek még sose láttam. Ne adjon pénzt! Ne uram! Éponine, segíts nekem, kutasd föl, hol lehet! De légy óvatos majd! Senki ne tudja meg! ’Ponine! Te légy a megmentőm! No lám, hát megtörtént! Hát mégis kellek én. ’Ponine most menj és mentsd meg Őt!

Gyertek közelebb!

A Notre Dam-nál minden készen áll. A Rue du Bac-nál forr a szenvedély.

Munkás és a diák már együtt mind a jelre vár. Árad, mint a tenger ár, Párizs népe mellénk áll. Közel a perc, olyan közel, hogy felforr a vér, de várni kell! Itt egy maroknyi diák mit ér? Hisz a hadsereg veszélyes, nagy ellenfél. Állig fegyverben erősek nagyon, ez tény. Könnyű ülni és szájalni játszva a hőst. Ám a Nemzeti Gárdán itt senki se győz. Egy szó kell még, egy jel, melyet megért a nép, és százezrek állnak mellénk.

Marius! Késtél! Mondd, mi a baj? Tán látomás, vagy mi gyötör? Igyál, és mondd, miről van szó? Egy látomás tán az is volt, hisz káprázatként tűnt fel ott, egy pillanat, s nem láttam már. Ez szédítő, ez őrjítő, hogy Marius és holmi nő. Lám szava sincs, csak sóhaja. Itt minden ég már zúg a dal, s ő betoppan, mint Don Juan, hát ez cifrább, mint egy opera.

Itt az idő, hogy válasszunk. Döntsetek hát. Vajon harcoljunk-e, vagy nézzünk meg egy új operát? Tudnunk kell, mi vár ránk, ha a tűzbe mennénk! Könnyelmű úri fiúk, ez már nem színjáték, hisz a színét váltó föld 2 szót süvölt felénk:

Vér: vörös és haragvó; Gyász: fekete, súlyos mély; Vér, mely …; Gyász: a vérbe fúló éj. Hogyha átélted volna azt, amit én. Tudnád, hogy hatott rám az a perc, mint a villámcsapás. Hogyha átélted volna azt, úgy ahogy én. Másképpen látnál már tudom, hisz minden más, egy éles fény elég, hogy új világot láss. Vér: csak érte ég a tűz; Gyász: Ha Őt nem látom én; Vér: mely érte egyre hűl; Gyász: ha ő nincs, nincs remény!

Marius! Te nem vagy gyerek már! Ha volna időnk, sajnálnánk. De miránk most egy nagy ügy vár! A fenébe a lelkedet! Egy nagyobb cél hív mindünket, itt a mi életünk semmi már. Vér: vörös és haragvó; Gyász: fekete, súlyos mély; Vér: mely …; Gyász: a vérbe fúló éj.

Fiúk! Most aztán minden puska kell! Mozogjatok, most minden perc kevés! Grantaire hagyd a borodat! Fegyvert kérj, azt hozzanak! Brandy-t még, de tüzeset! Fegyver lesz, de lehelet? St Antoine egy szálig a miénk. A Notre Dam-nál reng az utcakő. Puskát gyorsan osszuk szét. 20 tölcsér jut fejenként. Figyeljetek! Figyeljetek! Port St Cloud-nál éhínség, … Figyeljetek már! Lamarque tábornok halott.

Lamarque meghalt. Lamarque - a halála lett hát a jel. A nép barát. Meghalt. Most hát harcolnunk kell. A temetés… messze kiállt. Ne lesz pusztába kiáltott szó, hitem rá. Lamarque halála tüzünket ébresztő láng. Lásd a megváltás szent napja oly közel már! Időnk megért! Nincs több kétség! Hisz öröm lesz harcolni így! Hát csak bátran menjünk az utcára mind. Messze szállj kiáltás! Az egész nép rád vár! Az egész nép mellénk áll!

Hallod-e a fölkelt nép,

Haragos, lázas énekét?

Egyetlen dal tör fel a népből,

És a rabság véget ér.

Tán csak szívünk dobban úgy,

Ahogy a dob dübörgi szét,

Azt, hogy egy új világ jön,

Majd, s hogy a holnap szép.

Állsz-e mellénk, hogyha kell?

Kiállsz-e értünk, harcunkért?

A barikádon túl, van-e világ, amit remélsz?

Ha igent mondsz’ gyere és harcolj a szabadságért.

Halljad hát a fölkelt nép,

Haragos, lázas énekét!

Egyetlen dal tör fel a népből,

És a rabság véget ér.

Tán csak szívünk dobban úgy,

Ahogy a dob dübörgi szét,

Azt, hogy egy új világ jön,

Majd, s hogy a holnap szép.

Adsz-e mindent, hogyha kell,

amid csak van, a szent ügyért?

Oly sok lesz, ki meghal majd,

S ki adná könnyen életét?

Hisz mártírok szent vére öntözi hazánk földjét.

Halljad hát a fölkelt nép,

Haragos, lázas énekét!

Egyetlen dal tör fel a népből,

És a rabság véget ér.

Tán csak szívünk dobban úgy,

Ahogy a dob dübörgi szét,

Azt, hogy egy új világ jön,

Majd, s hogy a holnap szép.

Éljen a köztársaság! Éljen!

Cosette: Mi ez az érzés, mely egyszerre mindenem lett?

Egy perc, és a szerelem felnőtté tett.

Cosette! Hogy történt, hogy lehet?

Rejtély most is az életem.

És a köd nem …, még oly sok titkot rejt.

Gyermekként, minden kérdéstől féltem, mert azt hittem, nem hoz, csak bajt.

Gyermekként, sokszor válasznak véltem egy távoli sóhajként fölsejlő dalt.

Arról szólt, hogy a sors játszik létemmel.

Ami jó, hozzám nem jut el, tán csak képzeletben.

Vajon Ő ugyanezt éli most át?

Érzi-e, ahogy én szerelmünk varázsát?

Gyermekként, boldog gyermekként hiszem, hogy nem vagyok egyedül már.

Hívom Őt, s rám talál.

Valjean: Ó Cosette, látom, hogy bánkódsz csak. Sejtem én. A magány az, mi bánt.

Higgy nekem! Csak ennyi volt a célom, hogy óvjam kettőnk csendjét.

A kettőnk békéjét. S látnom kell, hogy társaságom untat már.

Cosette: Egész más, ami bánt, múltunkról, mi volt? arról szólj, …mély szakadék oly sok év.

Amit mond, semmiség, tudnom kell, mi történt, oszd meg hát, ne rejtsd úgy lelkedben múltunk titkát.

Hogy miért e magány, mely mindig körbe zárt?

Gyermekként, tőled megkaptam mindent, oly gyöngéden vigyáztál rám.

Csak azt bánt apácskám, bennem most is egy erdőben eltévedt gyermeket látsz.

Valjean: Szót se már! Szót se már! Az a perc halott rég. Minden szó, újabb sebeket tép fel, választ ne kérj!

Cosette: Gyermekként, minden mesében hittem, de érzem az igazság más. s bárhogy rejtsd, itt kísért.

Valjean: Tudnod kell, hogy az igazság Istené! S, hogy mit oszt meg veled, Ő dönt, nem én.

Marius: Gyermekként, látod, úgy állok itt, mint egy gyermek, kit bűvöl a fény.

Gyermekké, azzá tetted az érzést, lásd mindig és mindenben Őt keresném.

Éponine! Drága, hű pajtás köszönöm Őt! Nézz csak rám! Lásd egy zarándok áll a Szentföld előtt. Enyém Föld ás az ég, minden új, minden szép.

Minden szó, amit kimond a szívembe ….

Éponine: Gyermekként, róla álmodtam, s megtennék mindent, mit kér. Bárhogy fáj, az, hogy Ő nem lát, nem ért.

Éponine & Marius: Gyermekként, vágyom egyetlen érintését,

Marius: vágytam rá

Cosette: várom Őt

Marius: Csak rád várt egy szív, mit átjár egy dal.

Ó jajj! Én vakmerő bolond. Nagy ég, hisz fél! Hisz még a nevét sem tudom, hisz nem tudom! Segítsen, mondja hát!

Cosette: Csak rád várt egy szív, s nem fél már többé.

Marius: A nevem Marius Pontmercy.

Cosette: Enyém Cosette.

Marius: Cosette! Nincs szó, mely elég szép.

Cosette: Ne szólj, csak nézz!

Marius: Elvesztem.

Cosette: Rám talált.

Marius: Csak rád várt egy szív.

Marius & Cosette: mit átjár a fény.

Marius: S tehozzád hű lesz örökké. Cosette! Cosette!

Cosette: Örökkön és a kettőnké.

Marius: Álom ez.

Cosette: Valóság.

Marius: Csak rád várt egy szív.

Éponine: így sem volt enyém soha.

Marius & Cosette: mit átjár a vágy.

Marius: Egy pillantás és tudtam már,

Éponine: miért sirassam azt, mi nincs?

Cosette: tengernyi szép

Éponine: énrám így már sose néz. Nem néz rám.

Marius: minden más

Éponine: Miért fáj így? Miért fáj így?

Cosette & Eponine: így lesz már.

Cosette & Marius: ne hidd, hogy álmot látsz, így lesz mindig, így lesz már.

Eponine: így lesz mindig, bárhogy fáj.

... Mi rosszat forralsz? Ez itt idegen placc.

Szép ház. Tele van pénzel. Lesz lé. Te csak falazz!

Ő él itt, a gazdag bácsi, ki meglépett jó múltkor.

Megpattant a zsernyákoktól, fegyenc volt ez, gyanítom.

Nagy ég! Valaki jöjjön! Jó vicc! Mit tegyek most?! Marius azt fogja hinni, hogy tőlem ment a drót. Mit tehetnék? Kit hívhatnék? Időm kevés. Tudom, hogy adjak el nekik.

Elkapjuk hát. Az öreg róka komát, régóta figyelem én, itt él az öreglegény. Végre kaszálhatunk.

10 éve már, hogy eljött Cosette-jéért, bagóért vihette el, de itt most perkálni kell, úgy ám nagyságos úr!

Mit bánom én. Ki a manyus? Végezzük el! Lökjed el a sust. Fogd be a szád! Másszatok át!

Ki ez a nő? Ki ez a ringyó? De hisz ez Éponine! Saját kölyköd, te ló. Minek hívtad, te bunkó?

Éponine, takarodj, itt most nincs szükség rád, ülj a seggeden otthon.

Nincs is lóvé, én láttam. Hisz épp most másztam át. Egy vénember él itt, és egy lány. Minden kincsük pár peták.

Ne szólj bele! Mit lefetyelsz? Vigyázz, kölyök! Tünés! Sok a veszély! Begyulladtál. Volt ilyen már. Tünés ’Ponine! Sipirc! Túl nagy a zaj!

Sikítok hát, amíg csak itt vagytok. Egyet sikíts, nyögni fogod, amíg csak élsz. … én erre befizetek. Kismacska és a kandúr, most a csontért megvív. Nehogy pisszenni merj! Én megmondtam nektek, megmondtam, hogy így lesz. Vár csak te lány! Sikítasz még! Megkapod majd! A dögvész beléd! Őt bízzátok rám. Nem jó az út. A csatornán menjünk. Futás fiúk! A te hangod volt, mely elűzte mind. Jó volt ’Ponine! Mindig segítsz.