Réges-régen, egy távoli ország csodálatos kastélyában élt egy ifjú herceg. Mindene megvolt és mindent megkapott. Talán ezért lett elkényeztetett, önző és hiú. Ám egy viharos tél éjszakán öreg koldusasszony zörgetett a vár kapuján. Bebocsátást kért és egy gyönyörű rózsát kínált ha a kemény hideg elől menedéket kap. A herceg viszolygott a vénségtől kigúnyolta ajándékát és elzavarta. „A szépség a lélekben lakozik” intette az öregasszony. Az ifjú csak nevetett és elkergette. A csúf némber ekkor gyönyörű tündérré változott a fiú a bocsánatáért esedezett de túl későn, és mert parányi szikrája sem volt szívében a szeretetnek a szépséges lány ocsmány szörnyeteggé változtatta. És vele együtt elvarázsolta a kastély összes lakóját. Az ifjú herceg szégyenében kastélya legmélyére húzódott s a tündér örök emlékeztetőül varázstükrét és a rózsát adta a szerencsétlen kamasznak. A tükör lett egyetlen ablaka a külvilágra. S a bűbájos rózsa pedig évekig tartó virágzásba kezdett. Az átkot a herceg csak akkor törheti meg ha megtanul szeretni és őt is viszontszeretik. De ha ez nem történne meg mielőtt a rózsa utolsó szirma lehull az átok az idők végezetéig tart. Ahogy múltak az évek úgy hatalmasodott el a hercegen a kétségbeesés, kit szerethetne őt így, és ki szerethetné őt, a Szörnyeteget?